François Grin is full professor of economics at the Faculty of Translation and Interpreting at the University of Geneva, where he also teaches diversity management and language policy. He has previously held teaching and research
appointments in Canada, the US and Germany, and has served as Deputy director of the European Centre for Minority Issues (ECMI). François Grin has published widely in international journals and edited volumes, and he is the author, co-author or editor of several books, including the Routledge Handbook of Language Policy and Planning (2024). He has advised local and national governments, international organizations and NGOs on issues of language policy selection and design, and has steered large-scale research projects, including as coordinator of EU-funded projects such as MIME (“Mobility and Inclusion in Multilingual Europe”), a large-scale enterprise combining the inputs of a dozen disciplines in the social sciences and humanities. He is the current president of Switzerland’s Délégation à la langue française and the Editor-in-Chief of Language Problems and Language Planning, one of the oldest scientific journals devoted to the study of language policies.
The phenomenon of linguicism, which has been defined and studied in well-known contributions in the field of linguistic human rights (henceforth LHR), is usually considered to fall outside the scope of language policy analysis. The reason for this is simple: on one side, language policy analysis can be seen as an application, to matters of language, of analytical tools developed for the comparison and selection of public policies in the context of liberal democracies; on the other side, linguicism (or an extreme form of it, ethnic cleansing) is generally regarded as incompatible with the ethical values that underpin liberal democracy. Linguicism, therefore, isn’t part of the strategies that it would make sense to examine under a policy analysis angle.
Nevertheless, it can be interesting to delve deeper into the issue and to ponder, deliberately putting aside the ethical concerns that lie at the heart of LHR, the reasons that societies may have to preserve linguistic diversity (and hence to eschew policy measures that would lead, intentionally or not, to hard or soft linguicide). This would naturally steer us towards a discussion about the advantages and drawbacks of linguistic diversity, and such a discussion would then rest on the growing body of research in the specialty known as “language economics”, which is centrally concerned about the value of linguistic diversity. However, even upstream from the identification and measurement of the advantages and drawbacks of linguistic diversity, a crucial question arises: how do we define linguistic diversity, and how do we operationalize its definition for the purposes of policy?
In this talk, I propose to review these issues in order to present recent developments in the conceptualization of linguistic diversity. These developments rest on the application, to linguistic diversity, of measurements initially developed in environmental science. They foreground the two-level character of diversity in terms of species (akin to languages) and habitats (akin to geographical locations). Taking into account this two-level character has the potential to contribute to the resolution of some classical dilemmas in language policy selection and design.
Kontra Miklós a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa. Korábban a Szegedi Tudományegyetemen tanított (1991–2015) és az MTA Nyelvtudományi Intézetében az Élőnyelvi Osztály vezetője volt (1985–2010). Ő volt a (társ)szervezője az első tíz Élőnyelvi Konferenciának (1988–1998).
Társszerkesztője volt a Language: A Right and a Resource, Approaching Linguistic Human Rights című kötetnek (Central European University Press, 1999), szerkesztője s nagyrészt szerzője a Nyelv és társadalom a rendszeváltáskori Magyarországon című könyvnek (2003), s társszerkesztője a Tanulmányok a budapesti beszédről a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú alapján (2021) című válogatásnak. Ő szerkesztette A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című könyvsorozat hat kötetét is (1998–2020).
Sándor Klára az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéken, valamint a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének Professzora; az MTA Művelődéstörténeti Bizottságának és az MTA Identitástörténeti Munkabizottságának elnöke.
Kandidátusi disszertációját nyelvészetből, akadémiai doktori címét történettudományból szerezte, s ez a kettősség jelentkezik tudományos érdeklődésében is, egymástól elválaszthatatlanul. A nyelvet annak kontextusával, kulturális és társadalmi beágyazottságával együtt vizsgálja, nyelvelméleti érdeklődése elválaszthatatlan a nyelvnek az emberi kultúrában betöltött szerepe, kiemelten identitásjelző funkciója kutatásától. Ugyanakkor, minthogy nézete szerint a nyelv talán a legkiválóbb forrás, hogy a kultúra rejtett összefüggéseit megismerjük, nyelvészeti következtetéseinek egyben mindig kultúrtörténeti, illetve szociokulturális relevanciájuk is van.
Kutatási területei: az evolúciós nyelvészet, ezzel szoros összefüggésben a nyelvszociológia, kiemelten közös metszetük, a nyelv és identitás kapcsolata, illetve a társadalmi digitalizálódás folyamatának evolúciós értelmezése; szintén egyszerre nyelvészeti és kultúrtörténeti vonatkozású a korai török–magyar kapcsolatok újraértelmezése szocio-történeti nyelvészeti szempontokat érvényesítve; a harmadik nagy terület, a székely írás régi és jelenkori használatának a kutatása részben ez utóbbihoz kapcsolódik, részben a magyar identitástörténeti vizsgálódásokhoz. Hét monográfiát, ezen kívül több tankönyvet és számos tanulmányt publikált, nemzetközi és magyar kutatócsoportokat vezetett. Ezek közül a konferencia témájához kapcsolódott az az általa vezetett Comenius-kutatás, amelyben öt ország kutatói vettek részt. Jelenleg az SZTE Interszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központjában a Digitális Társadalom Kompetenciaközpont és a Kulturális Örökség és Digitális Társadalom Kutatócsoport vezetője.
